A közlekedési lámpák története

A közlekedési lámpák története

Annak ellenére, hogy naponta több mint 3000 (!) ember hal meg az utakon világszerte, a közlekedők milliárdos nagyságrendjéhez képest ez még mindig egy viszonylag alacsony szám. A dolog emberi oldalát nézve azonban természetesen egyetlen haláleset is sok, ezért rengeteg találmány és szabály született annak érdekében, hogy visszaszorítsák a baleseteket. Mivel a legtöbb baleset a kereszteződésekben történik, és az autómentőknek ilyen eseteknél akad a leggyakrabban dolguk, elsősorban ezeket a gócpontokat igyekeznek különböző újításokkal biztonságosabbá tenni. Ezek közé tartozik a közlekedési lámpa is, amelynek ősét meglepően régen, már a 19. században feltalálták.
Az első közlekedési lámpa gázüzemű volt, és Londonban, a Westminster-palota előtt helyezték üzembe 1868 decemberében. A lámpa fényét egy rendőr szabályozta egy kar mozgatásával, amely eltakarta az éppen nem szükséges részt. A lámpát alapvetően sikeresnek ítélték, mégsem volt hosszú életű, mert alig egy hónap múlva felrobbant, megsebesítve az ott szolgálatot teljesítő rendőrt.
A legelső elektromos közlekedési lámpát 1912-ben szerelték fel Salt Lake Cityben, az igazi áttörést azonban egy detroiti rendőr találmánya hozta el, aki automata időzítővel látta el az addigra már a maihoz hasonlóan három színt használó lámpákat, amelyek így önállóan tudtak működni, és nem kellett állandóan egy rendőrnek váltogatnia a szabad és a tilos jelzést.
Hazánkban 1926 decemberében állították fel az első közlekedési lámpát a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében, ahhoz pedig 1943-ig kellett várni, hogy több lámpa összehangoltan működjön a Szent István körút egyik forgalmas csomópontjában. A vidéki városok közül elsőként Miskolc kapott jelzőlámpás világítást az 1950-es évek végén.
Bár akadnak olyan vélemények is, hogy jelzőlámpák nélkül kevesebb lenne a baleset, mert akkor az autósok rá lennének kényszerítve, hogy jobban odafigyeljenek egymásra, ez inkább tűnik naiv utópiának, mint valós alternatívának. A Magyar Autómentő Szolgálat azt javasolja minden autóvezetőnek, hogy vezessen óvatosan, tartsa be a szabályokat, soha ne hajtson át a piros jelzésen, és igyekezzen elkerülni a balesetveszélyes helyzeteket.