Jobb vagy bal?

– Mi a mitfárer utolsó mondata?
– Illetve balra.
Szakállas vicc, de egyrészt hátha újszülöttek is olvassák a blogot, másrészt mindig aktuális, mert a jobb és a bal kéz összetévesztése még mindig megdöbbentően sok balesetet okoz Magyarországon. Az egyik hazai biztosítótársaság nemrégiben közzétett statisztikája szerint a legtöbb balesetet a követési távolság be nem tartása, illetve a figyelmetlen parkolás és tolatás okozza. A közúti balesetek harmadik leggyakoribb oka pedig az elsőbbség meg nem adása, azon belül is a jobbkéz-szabály alkalmazásának hiánya.

Tény, hogy a jobbkéz-szabály sok autóst állít szinte megoldhatatlan feladat elé. Bár a Magyar Autómentő Szolgálat szakemberei szerint valószínűleg nem azért, mert a sofőrök képtelenek megjegyezni, melyik a jobb és melyik a bal kezük, hanem mert nincsen türelmük, kedvük lelassítani minden egyes kereszteződés előtt. Márpedig ha a jobbról érkező arra számít, hogy megkapja a KRESZ szerint neki járó elsőbbséget, ám ez mégis elmarad, annak a legjobb esetben is koccanás, nem ritkán pedig az autómentők tárcsázása a vége.
Mostanra talán nem sokan emlékeznek rá, de a 2000-es évek elején még az egyik politikai párt is a zászlajára tűzte a jobbkéz-szabály megszüntetését, mégpedig a következő érveléssel: “Magyarországon nem elég fejlett a közlekedési kultúra ahhoz, hogy a jobbkéz-szabályt, melynek alkalmazása túlságosan függ a vezetőtől, fenntartsuk. Az MDF álláspontja szerint a közlekedés biztonságához az állam úgy járulhat hozzá, ha mindenütt egyértelmű és könnyen átlátható szabályokat teremt.”

Tervezetükben azt javasolták, hogy fokozatosan vezessék ki a KRESZ-ből és a gyakorlatból a jobbkéz-szabályt, így növelve a közlekedők biztonságát. A jobbkéz-szabály támogatói ezzel szemben úgy érveltek, hogy ha egy útszakasz elsőbbségadást kötelező táblákkal van védve, ott az autósok sokkal inkább hajlamosak átlépni a megengedett sebességet, mint akkor, ha tudják, hogy a következő kereszteződésnél ismét le kell lassítaniuk a jobbról érkezők miatt. Az MDF tervéből végül nem lett semmi, a jobbkéz-szabály maradt, és, mint azt cikkünk elején jeleztük, manapság is jó néhány baleset írható a rovására.