Autópálya etikett II.

Az autópályán való udvarias viselkedés fontosságáról az előző bejegyzésben volt szó; abban az írásban ígéretet tettünk, hogy a témát folytatjuk, legalábbis annyiban, amennyiben ez a mi tisztünk, és amennyiben cikkünk keretei megengedik. Lássunk tehát még néhány illemtan-tippet, hogy az alig elkezdődő évben kevesebb baleset történjen az utakon, kevesebb alkalommal kényszerüljön autómentőt hívni, és kellemesebben érezhesse magát az autós forgalomban:

1. „Levillogás”. A KRESZ ugyan nem tesz említést róla, abban minden intelligens autós egyet kell, hogy értsen: a levillogás az egyik legagresszívebb, legotrombább gesztus az autópályákon. Németországban például az efféle magatartást (lassabban haladók megfélemlítését, leszorítását) szigorúan büntetik a rendőrök. A szabálytalanságot elsősorban a követési távolság be, illetve be nem tartásával mérik. Szükség van-e a hazai autóutakon is efféle szigorra a kedvező változásért?
2. „Jobbra tartás”. Kötelező, mindenkire, mindig érvényben lévő szabály, még a háromsávos utakon is a legszélsőbe kell kisorolni. Csak abban az esetben lehet eltekinteni a szabály betartásától, ha a szélső sávban egybefüggő kocsioszlop alakult ki.
3. Ön előtt egy autós társa éppen előz. Ön gyorsabban halad. Hagyja, hogy a lassúbb autó nyugodtan befejezze a manővert. Köszönjük a Magyarországi Autómentő Szolgálat nevében is.
4. Jobbról előzni tilos. Cikázva előzgetni, jobb pozíciót keresve manőverezni: tilos. Tilos. Udvariatlan, kiszámíthatatlan.
5. Ne dobáljon ki szemetet az autóból! A nagy sebességgel az önt követő gépkocsi szélvédőjén landoló tárgy balesetveszélyes! Az eldobott cigarettacsikk tüzet okozhat! Mindemellett pedig, feltehetően, máshol sem szemetel…
6. Sávváltás: ügyelt a holtterekre?
7. Mindig kapcsoljon tompított fényszórót! Legyen figyelmes, hogy önt is minden körülmények között észrevehessék!
8. Optimális haladási tempó az autópályán: kényes és sokat vitatott téma. A KRESZ ezt szabályozza, ez a mérvadó. És ha ön még tiszteletben tartja a megfontoltabbakat, a dinamikusabban vezetőket is, agresszió nélkül nem lehet baj, baleset.
9. A leállósáv nem szendvicsezésre való! Csak végszükség esetén vegye igénybe! Ha pedig ön halad el a leállósávban rekedt autóstársa mellett, lassítson! Ne tegye ki veszélynek embertársait! Gondoljon arra, hogy legközelebb önnek lesz szüksége mások óvó figyelmességére!

A sor természetesen hosszan folytatható. Folytassa, és gyakorolja az autós illemtant mindennapi közlekedése közben!